Csak úgy - 114 találat

Az érdeklődést tanúsító látogatók számára II.

- 3 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2009. január 11., vasárnap

Eltelt egy újabb év. Hasznos volt ezt a blogot írni. Abban is volt szerepe, hogy munkát kaptam. Nem sok értelmét látom, hogy folytassam. Ahogy mondani szokás, a vélemény olyan mint a seggluk, mindenkinek van, de senki sem kiváncsi a másikéra.

Nem tudom, hogy van-e olyan blog, ami nem véleményekről szól. Még egy cérna- vagy csavargyár hivatalos blogja sem lehet mentes a szubjektív vonaltól (s remélem nem folytatom a közhelyes megállapítások sorát).

Nem érdekes a másik véleménye, ha az nem felháborító témájú vagy felháborító stílusban van előadva (vagy arról szól, hogy milyen jól néz ki a nő a képen). Szoptatós képeket betiltani szerintem butaság - igen, szerintem is, és már kattintok is a bezárásra. Ha azonban valaki erről a témáról 5000 karaktert tud írni úgy, hogy közben definiálódik a pornográfia fogalma, etimológiai felfedező utazást tehetünk a szopni és a mama szavak kapcsolatában, valamint szóba kerül a mama-baba kapcsolat megszilárdításának életbevágóan fontos folyamata, és mindezt fikázó stílusban, azt el kell olvasni. Nincs is ezzel baj. A belső traumákat mindig érdemes kibeszélni.

Sokat írni pedig jót fog tenni a helyesírásunknak. Mintegy tízezer óra írás után lehet érezni a fejlődést, azt mondják. Nem tudom kik, és hogyan mérték le, de ez így önmagában persze nem igaz. Például írhatok én tízezer órát úgy is, hogy ne fejlődjek.

Mindenesetre "végre tágas gödörbe ordíthatom a bánatom" érzése elvezet oda, hogy boldog boldogtalan megírja a sirámait. Szemfülesebb emberek okosan tematizálni kezdték ezt is. Ma már van bkvblog, mávblog, biciklis blog stb... (Nekem egy ideje az a benyomásom, hogy ezek hatására a Homár hajója is süllyedni kezdett. Legalábbis egyre ritkábban látom kiemelve.)

Panaszkodók vagyunk alapból, nem? Minden nemzeti ünnepünkkor felidézzük, hogy a magyarnak sírásra görbül a szája, s rögtön haptákba vágjuk magunkat, hogy igen, kérem, ez bizony így van.

Érdekes, hogy a pozitív hírek külön kategóriát kaptak az Indexen. Ha hetente egyszer meglátom a narancssárga alapon fehér feliratot, hogy "pozitív", mindig megdobban a szívem. Apróságokról van szó csakúgy, mint a fikablogokban. Például "[a benzinkút] tulajdonosok félautomata defibrillátort vásároltak a nagykapornaki üzemanyagtöltő állomásra, a dolgozók pedig megtanulták, hogy mi a teendő, ha valaki rosszul lesz".

Kurt Vonneguttól, majd később Müller Pétertől olvastam, hogy néha meg kell állni és elcsodálkozni. Vonnegut arról ír, hogy nagybátyja mondogatta, sosem különleges eseménykor, sokkal inkább mondjuk egy kertbéli pihenés alkalmával, hogy "ha ez nem kellemes, akkor nem tudom, mi az". Néha muszáj rádöbbentenünk magunkat, hogy valójában milyen jó is nekünk.

I urge you to please notice when you are happy, and exclaim or murmur or think at some point, "If this isn't nice, I don't know what is." - Kurt Vonnegut

Clicktoforyou, blockdelete és a hülyeség kombinációja

- 3 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. november 27., kedd

Hagyjátok abba ezt a clicktoforyou/blockdelete baromságot! Ha arra vagytok kiváncsiak, hogy blokkolt-e titeket valaki a kontaktlistátokról, akkor rakjátok fel a Pidgin-t vagy az aMsn-t. Mind a kettő ingyenes, és meg tudja nézni. Az MSN is meg tudja nézni, csak épp nem mondja meg nektek. Az említett két oldal viszont béna, szar, és még a felhasználó neveteket és jelszavatokat is meg kell adjátok, és hozzá minden kontaktotok. Röhej.

We save your Passport username or password for further use of advertising from your MSN to your friendlist. You can change your password anytime to stop us sending messages these advertising messages.

Blockdelete/Clicktoforyou felhasználási feltételek

Ha valaki eddig nem blokkolt, akkor a reklám üzenetek után tuti fog. Én eddig 8-at kaptam.

Pidgin, aMSN, és aki már írt erről.

Update: Sem az aMSN, sem a Pidgin nem írja már ki. Mivel a képességet nem vették ki belőlük, gondolom a protokoll változott. Már ha ez változtat valamit azon, hogy az oldal használata hülyeség.

Tájékoztatás a Business Software Alliance legújabb kampányával kapcsolatban

- várjuk a véleményed

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. november 16., péntek

Tájékoztatás a Business Software Alliance legújabb kampányával kapcsolatban

Több pénzügyi szervezet megkereste a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Business Software Alliance - röviden: BSA - legújabb kampányával kapcsolatban a helyes fellépés iránt érdeklődve (figyelembe véve, hogy a BSA tavaly is hasonló akciót folytatott).

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a PSZÁF felügyelete alá tartozó pénzügyi szervezeteket, hogy a BSA nem felügyeleti hatáskörű szervezet, hanem egy vállalkozások által alapított társaság, amelynek Magyarországon semmilyen felügyeleti, vizsgálati joga nincs. A BSA megkeresésére történő válaszadás kizárólag önkéntes. A PSZÁF az általa felügyelt intézményeknél - egyetértve a BSA céljával - tiltja az illegális szoftverhasználatot.

Mivel a pénzügyi szervezetek minősített adatokat is kezelnek (személyes adatok, banktitok, pénztártitok, biztosítási titok, stb.) és ezen adatok védelme törvényben előírt kötelességük, ezért az adatokhoz történő hozzáférést minden felhatalmazás nélküli harmadik személy esetében meg kell előzniük, illetve meg kell akadályozniuk. Mivel a minősített adatok a pénzügyi szervezeteknél jellemzően a számítógépeken is megtalálhatók, így ezen eszközök vizsgálatát minden esetben meg kell tagadni. Az informatikai eszközökön vizsgálatot csak a magyar jogszabályok által felhatalmazással rendelkező hatóságok (Rendőrség, Ügyészség, PSZÁF, APEH stb.) folytathatnak. Javasoljuk, hogy a pénzügyi szervezet minden esetben ellenőrizze a vizsgálatra kiérkező jogosultságát, kétely esetén segítséget kérhet a PSZÁF Engedélyezési és Jogérvényesítési Igazgatóságától.

http://external.pszaf.hu/infohu/uj/kozlemeny/bsa.htm

Nem mai közlemény, de még mindig aktuális.

Az információ ingyenesnek akar látszani

- várjuk a véleményed

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. november 13., kedd

14,041 have donated.

november 5

23,657 have donated.

november 13

Alatta ott volt az idézet: because free isn't free. Erről pedig eszembe jutott egy írás, előadás, amit Richard Kasertől olvastam. A címe az, hogy 'Ha az információ ingyenes akar lenni, ki fog érte fizetni?'. Ebben leírja, hogy 'az információ szabad/ingyenes' kijelentést miért kell pontosítani, milyen hatások következtében válik a címadó kijelentéssé. Az információ ugyanis nem ingyenes. There is no free lunch. Mindegy. A két szám a Wikipediáról való.

Erről a 24 ezer emberről még eszembe jut, hogy atyaég!, miért csak ennyi? Hány ember olvassa, tanulja, hivatkozza és tiltja ezt az információs anyagot! Nem iskolásokról és egyetemistákról van szó, és talán nem is sok pénzről.

A jelenlegi tendenciák, amikre a könnyű kezelhetőség végett fogókat is ragasztunk, hogy web2-ként hivatkozhassunk rájuk, a felhasználói tartalom előállítás felé mutatnak. Talán ez egy erős kifejezés, lévén épp itt benne vagyok én is. Ennek ellenére nagyon kevesen értik a szerzői jogot, és most nem annak túlbonyolított szerkezetére gondolok, hanem azokra az alapvető elvekre, amelyek mentén ez a web2 működik, működni tud, és amit már többször kifejtettem. Mindent ingyen és mindent pénzért. A kérdés, hogy nekünk vagy tőlünk jön-e az információ. Saját magamon érzem, hogy mennyire ellentmondásos érzések kavarognak, amikor pénzadományozásról van szó egy szoftverért, vagy információért, de ebben az ellentmondásban legalább az is benne van, hogy valamivel illene hozzájárulni.

Megoldás: GMail IMAP Thunderbird egy problémára (updated)

- várjuk a véleményed

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. november 7., szerda

Unalmamban - épp dolgoznom kéne - újra nekiestem a Thunderbird extension keresésnek és rátévedtem a Thunderbird tudásbázisra. Első körben nem találtam semmit, de aztán...

Az előző posztban említettem, hogy az IMAP folderek frissítése a Thunderbirdben hibás. Nos a 0.6-os verziónál már ismert volt a probléma, és most a 2.0.0.5-nél még mindig notepad-del kell belepötyögni egy konfigurációs fájlba, mert kattintós beállítás nem tartozik hozzá.

Ez a megoldás a Gmail filterek használatát feltételezi, mivel a Thunderbird (és hallomásom szerint az Outlook) filter használata továbbra is olvasottnak jelöl leveleket.

You can only check for new messages in the Inbox folder on a POP server. You can have Thunderbird check for new messages in any remote folder in a IMAP account but it defaults to only checking the Inbox, forcing you to manually check for new mail in each remote folder by clicking on it. There are two ways to avoid this:

* Go to each remote folder, right-click on it, select Properties, and check the checkmark for "Check this folder for new messages".

* Add the user_pref("mail.check_all_imap_folders_for_new", true); preference to prefs.js or user.js . This will make Thunderbird check every remote folder for new mail. The downside is there is no way to exclude a specific folder (such as a junk mail folder). This preference broke around v0.6 and started working again in v1.0.2.

Checking for new messages in other folders - Thunderbird

Updated: Tudom-tudom... már én is unom, de a Mozilla tudásbázis megoldása csak random könyvtárakon működik. Még az explicit pipálós "Ezt a könyvtárt frissítsd" beállítás sem megy. Épp most állítottam be a mail.check_new_mail változót is igazra, s működik. Így már minden könyvtárat ellenőriz az IMAP rendszereken.

Így még mindig a Gmail filterekre kell hagyatkozni, amiket még csak sorba se lehet rendezni, mindenesetre bódottá. :)

5 Things To Know About Budapest Before You Dare To Come Here

- 9 komment
english
ez a gyerek ez nem viccel - 2007. október 29., hétfő

1) We have already learnt a rather difficult language, and due to limited brainspace you will find that 74% of adult people does not speak any foreign languages. (20% speaks one, 5% speaks two, 1% speaks three foreign languages, but don't be fooled by the numbers! That 20% cannot be more than 10%, since everyone can get a certificate, but only half of them are capable to talk in sentences - I'm not talking about mistakes, I'm talking about talking.)

2) Which leads us to our next point. Since ticket inspectors of Budapest Transport Ltd. (BKV) are adults, don't expect them to understand English. They might be able to tell you "Tickets!" or "Five Thousand Forints!", but they are in output-only mode. No English words can reach them. Not even in the area of universities and hotels will they understand you. Lately, the BKV has started recruiting bodyguards as ticket inspectors. It's a good thing to know.

3) You might get into a situation described above, because the irritable ladies who sell tickets and season tickets also do not speak any foreign languages. They are trained to understand the words "ticket" and "season ticket", but their reply is generally in Hungarian. Let me share you a dialogue I had the opportunity to overhear:
- A season ticket, please.
- >#&@>#&@ (Nothing can be heared when they talk behind the glass.)
- Sorry?
- >Fr#&om>#to&@>day&@? (Static noise that comes from their microphone in their booth.)
- Sorry?
- #&{Ma 18-a van! From today?&#@b (Yes, the first sentence was in Hungarian meaning that it is 18th today.)
- Yes, please.
That actual conversation happened at Kálvin tér, in the vicinity of which there are at least 3 universities and 2 hotels. Nevermind!

4) You should try to avoid going by bus. Let me explain! Most obviously they can get caught in traffic jams, but what I really mean is that they miss stops where noone wants to get on or get off (which is logical). But you will have no idea of where you are, and you won't have anyone around to ask directions from. There are buses which have a digital board with the name of the next stop on it and also transport connection possibilities, but these kinds of modern vehicles lack the list of all the stops which would help you with your journey when the digital board is broken. And they are broken a lot. Stick to tram and the tube.

5) You may want to use a car, but know that there are no free parking zones, and public place supervisors are roaming around universities fining students and teachers instead of going to places where big black cars with black windows are parked on the pavement.

Kellenek-e tévécsatornák?

- 1 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. október 25., csütörtök

Ma este volt szerencsém résztvenni a BME-HTE Távközlési Szakosztály által szervezett Távközlési klubbon, ahol az IPTV piac három különböző érintettjétől volt egy-egy prezentáció, majd kötetlen beszélgetés. Az előadók között volt a T-Online (Garay Csaba), mint szolgáltató, valamint az mtv (Nagyistók Tibor), mint tartalomelőállító és a CISCO (Horváth Róbert), mint a hálózati felelős.

Volt az előadások utáni kötetlen részben egy érdekes kérdés: Az internetes sávszélesség sokkal gyorsabban emelkedik, mint ahogy a felhasználás. Ilyen, a felesleges kapacitásoktól hemzsegő hálózatnál miért akarjunk fizetni a Cisco által felépített torlódásmentes IPTV szolgáltatásokért, miért akarjunk a UPC-nél azt nézni, amit ad, ahelyett, hogy letöltenék a Warner Bros. szerveréről?

Végülis lett rá válasz, de szerintem elég szomorú. A válasz egyrészt az, hogy ha mindenki rászakadna a netre, és ugyanolyan mennyiségben kezdene letölteni, ahogy a tévés tartalmakat fogyasztjuk, akkor a rendszer összeomlana. Másrészt tekintve az előállítók számosságát, ha százmillió ember nekiállna a Warnertől letölteni, akkor a Warner rendszerei is csődöt mondanának. Végül a stúdiók garantált nézőszámú csatornáknak vagy aggregátoroknak értékesítenek, és nem áll érdekükben egyesével foglalkozni a nézőkkel.

Ez utóbbi mögött gondolom az is szerepel, hogy a közvetítőknek eladott tartalom ára nem terhelődik a fogyasztóra, mivel a csatorna reklámokból is bevételhez jut. Azonban ha mindenki sorbaállna a stúdiók portálja elött, akkor többet fizetnénk végeredményben.

Ennyiben legalábbis különbözik a helyzet a zenészek világától. Az ő termékük esetében lehet értelme közvetlenül a stúdiótól vásárolni kiskereskedők helyett, és még több értelme lehet közvetlenül az előadóktól, amennyiben erre lehetőség van. Úgy tűnik a filmek esetén ez egyelőre nem működhet, de nem vagyok meggyőzve arról, hogy előbb-utóbb nem lesz szükségük arra, hogy változtassanak a filozófiájukon a stúdiók.

Végül volt egy érdekes megjegyzése Nagyistók Tibornak arról, hogy Koreában járva találkozott olyan fejlesztőkkel, akik azon dolgoztak, hogy miként lehet a prime-time és a drive-time után a dream-time-ot is értékesíteni a műsorszolgáltatók felé. A technológia szerintük legalábbis elég közel áll ahhoz, hogy akár álmunkban is tévézzünk. Nagyistók Tibor azt mondta, hogy először ő is úgy nevetett, ahogy a közönség ma, de az illető komoly volt a szándékait illetően.

XL, a reggeli kávé

- 2 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. október 19., péntek

Csak egy gondolat arról, hogy újabban mintha egyre gyakrabban látnék tipikus női egyedeket és tipikus férfi egyedeket délelött, délben és délután XL-t inni. Régen még Bomba volt, amikor számított a márka, de most már csak egy XL.

Nyolc kávéval, meg két energiaitallal aztán nem meglepő, hogy mindenki idegbeteg Budapesten. Mondjuk a stresszt szerintem nem a munkahelyi hajtás, és a nehéz anyagi-magánéleti körülmények okozzák elsősorban, hanem az, hogy kurva sokan vagyunk.

Az a fárasztó és frusztráló, hogy mindenkire oda kell figyelni, és hogy abból a számtalan emberből biztos lesz egy, aki pont azt csinálja, amitől a falra tudunk mászni, mint például hamuzni az utcán sétálva, amit a szél az arcunkba fúj. Aztán előkerülnek a plakátok, hogy szedjél HOVA-t, mert a stressz öregít, a HOVA meg nem. Pedig csak sűríteni kéne a járatokat. Hehe.

Konvergencia, telefon, mp3, kártyafüggetlen iPhone

- 22 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. október 18., csütörtök

Megnyitják az iPhone-t a külső fejlesztők előtt. Ez jó. Ráadásul fogják Franciaországban árulni kártyafüggetlenül is, ami még jobb. Mivel nálunk csak jövő év végén fogják piacra dobni, remélem, hogy addigra ez a szabad modell valahogy beleívódik a terjesztésbe, és nem kívánják meg a T-Rabszolgaságot.

A telefonnal és zenehallgatással kapcsolatban dilemmában vagyok. A jelenlegi telefonom élvezhetetlenül halk a zenehallgatásra. Egy három sávos út mellett nem igazán használható. Éppen ezért kéne egy mp3-lejátszó, de nehezen mondanék le arról, hogy halljam, ha csörög a telefonom ahelyett, hogy mindig le kelljen némítani, ha zenét akarok hallgatni, elkerülve ezzel azt a helyzetet, amikor hősünk nadrágjából már ordít a csörgés. Sajnos a rezgő egy telefonon sem olyan jó, mintha Moss megpimpelte volna.

Valójában külön mp3-lejátszóra, illetve csak a zenehallgatás miatt új telefonra azért sem adnék ki szívesen pénzt, mert a zenehallgatásra alkalmas hulladékidőben inkább könyvet szoktam olvasni, és csak hébe-hóba jön rám a zenehallgatási inger.

Új telefon lehetősége egyelőre csak az iPhone képében körvonalazódik. A minap volt szerencsém mancsolni egyet, és elég impresszív. Ha valóban behozzák ide is kártyafüggetlen verzióban, annak biztos nagyon fogok örülni.

Cím nélkül

- 4 komment

ez a gyerek ez nem viccel - 2007. október 17., szerda

egyedül akkor nem etikus egy bejegyzést kirakni szerintem, ha szar. nyilván szubjektív, de szerintem jó bejegyzések voltak és nem kerültek volna ki, ha nem jönnek fel sok ajánlással a lista elejére.

stan, az egyik főlapszerkesztő kommentje

mégpedig: 64 bites XP-re tűzfal és vírusirtó nyavaja. sokat lendítene, megköszönném.

A freeblog főoldal első helyére kiemelt bejegyzés teljes szövege
Régebbiek | Végére »

KOMMENTEK

lujo2: Én is ekkortájt vettem. Sajnos nem vagyok olyan Linux guru mint Te, de vettem bele egy ASUS WL-106Gm 54Mbps...
Tovább...

Aurus: Az íráskészség fejlesztésében természetesen szerepe van a gyakorlatnak, másrészt az olvasásnak legalább annyira. Az ilyen tematikus "mindenkinek kurva anyja" blogok...
Tovább...

ez a gyerek ez nem viccel: Nem teljesen értek egyet veled. Túlzó leegyszerűsítés ez az öngyilkosságot megkísérlőkről. A fikablogokkal az a baj, szerintem, hogy túlságosan fókuszálják...
Tovább...

virág: Igazad is van! Tényleg jó kiordítani magunkból sírámainkat. A pszichológus drága és még nem is tartok ott, itthon egyedül is...
Tovább...

z1: Van még itt aktivitás - a szerző részéről? Ha igen, kérem, jelezzen már vissza vagy itt, vagy az én kommentelőmben. Köszönöm...
Tovább...

EGYÉB

Megmondjuk ami bántja a szemünket vagy kicsit feltűnően furcsa.


Add to Netvibes

Jól jöhet
Kategorizáltunk
Kiemelt cimkék
Arhivum


Licenc

Az oldalra felhelyezett szöveges tartalom Creative Commons Attribution-Share Alike 2.5 Hungary License hatálya alá esik.

A szabad felhasználás értelmében felhasznált anyagok (idézetek, illusztrációk) tekintetében továbbra is a jogosult által választott szerzői jogi normák mérvadóak.

Matricák

Uncle Sam bíztat, hogy kommentelj

DIGITAL FREEOM - BILL OF SIGHTS AND SOUNDS
 Use OpenOffice.org


Creative Commons License

PageRank