<< vissza

A blog.hu az indexé

Oké, ez eddig nem újdonság. A blog.hu volt a harmadik nagyobb belépő a hazai blogpiacra, aztán feltűnt rajta a sok indexes blog, akik lassan kapcsolva, de végül beléptek a blogok területére is.

Ami érdekesek azok a felhasználási feltételek, amik kegyetlenek. Tessék csak elolvasni. Mint a fórumnál. Amit feltöltesz azt ingyen átruházod rájuk, hogy felhasználhatssák, lehetőleg a szerző feltüntetésével.

A legjobban az tetszik (más apróságok mellett természetesen), ha törlöd a bejegyzést vagy a blogod, de az a szolgáltató arhívumában megmarad, akkor továbbra is használhatják. Szóval bár te már nem vállalod, nem is akarod a neten látni esetleg, vagy az index oldalain..

A felhasználási engedély magában foglalja – többek között – a Művek tárolására, másolására, módosítására, terjesztésére, közvetítésére, online és nyomtatott sajtótermékekben, tetszőleges számban történő megjelentetésére és tetszőleges számú utánközlésére, nyilvános előadására, többszörözésére, szerkesztésére, fordítására, formázására, reklámcélú felhasználására vonatkozó jogosítványokat.

A Felhasználó által a szolgáltató részére a jelen Feltételek elfogadásával engedett felhasználási engedélyeket a szolgáltatás igénybevételének megszűnése nem érinti, továbbá az engedett szerzői jogi felhasználási jogok kiterjednek az időközben törölt, de a szolgáltató által esetlegesen archivált tartalmakra is.

De ott van az is, hogy nem modeálják, de ha valami nekik túl durva akkor jogosultak törölni. Gondolom ez a jogsértő meg gyűlöletbeszéd tartalmak miatt van ott, de akkor is vicces.

És természetesen visszamenőlegesen megváltoztatható. Természetesen.

Tudnivalók:

- 4 komment
index hu
by-sa: Human Insect
2006. november 20., hétfő

Legutóbbi Véleményemvan bejegyzések:

* Az érdeklődést tanúsító látogatók számára II.
* Az érdeklődést tanúsító látogatók számára.
* Clicktoforyou, blockdelete és a hülyeség kombinációja

Komment

Eddig 4 komment érkezett |

  1. Raven Seldon:
    2006. 11. 20. 17:44

    Index kezd kicsit átmenni Google-ba :)

  2. $:
    2006. 11. 20. 17:59

    Hát azért úgy érzem index.hu kicsit messze van még a Google-től, bár lehet hogy kicsiben szeretnék ezt megcsinálni, csakhát...

  3. inv:
    2006. 11. 20. 19:24

    Ami nem tetszik nekik, azt törölhetik, de később bármikor elő is vehetik (vagy csak kicsit már előreszaladtam? :) )

  4. blog.hu:
    2006. 11. 29. 17:42

Mondj valamit

Ha van freeblogos felhasználóneved, az alábbi mezőkkel bejelentkezhetsz: (egyelőre tesztüzem, ha épp nem működne kattints ide)
     



Az aktuális témához kapcsolódó megjegyzéseitek és véleményetek várjuk. Bármi másra ott van az email elérhetőség jobb oldalt!

Kéretik ügyelni az olvashatóságra, különben a gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból.

Ha esetleg hosszú linket küldenél, ide írd be először:





Humans, robots, androids are welcome after typing the characters. Egy rég várt captcha szolgáltatás.

Ezt mondom:

KOMMENTEK

lujo2: Én is ekkortájt vettem. Sajnos nem vagyok olyan Linux guru mint Te, de vettem bele egy ASUS WL-106Gm 54Mbps Wireless...
Tovább...

Aurus: Az íráskészség fejlesztésében természetesen szerepe van a gyakorlatnak, másrészt az olvasásnak legalább annyira. Az ilyen tematikus "mindenkinek kurva anyja" blogok...
Tovább...

ez a gyerek ez nem viccel: Nem teljesen értek egyet veled. Túlzó leegyszerűsítés ez az öngyilkosságot megkísérlőkről. A fikablogokkal az a baj, szerintem, hogy túlságosan fókuszálják...
Tovább...

virág: Igazad is van! Tényleg jó kiordítani magunkból sírámainkat. A pszichológus drága és még nem is tartok ott, itthon egyedül is...
Tovább...

z1: Van még itt aktivitás - a szerző részéről? Ha igen, kérem, jelezzen már vissza vagy itt, vagy az én kommentelőmben....
Tovább...

EGYÉB

Megmondjuk ami bántja a szemünket vagy kicsit feltűnően furcsa.


Add to Netvibes

Jól jöhet
Kategorizáltunk
Kiemelt cimkék
Arhivum


Licenc

Az oldalra felhelyezett szöveges tartalom Creative Commons Attribution-Share Alike 2.5 Hungary License hatálya alá esik.

A szabad felhasználás értelmében felhasznált anyagok (idézetek, illusztrációk) tekintetében továbbra is a jogosult által választott szerzői jogi normák mérvadóak.

Matricák

Uncle Sam bíztat, hogy kommentelj

DIGITAL FREEOM - BILL OF SIGHTS AND SOUNDS
 Use OpenOffice.org


Creative Commons License

PageRank